49 évesen itt hagyott bennünket az a magyar színésznő, akinek hangjába az egész ország szerelmes volt

Celebhírek

Az, hogy gyógyíthatatlan beteg, csak az utolsó héten derült ki a családja számára.
Lassan 32 éve nincs köztünk elegáns és csodásan egyedi hangú színésznőnk, Káldi Nóra.

A 80-as évek közepén azt nyilatkozta: bár nem illik, ő még mindig optimista. Egészséges, hosszú, harmonikus életet kívánt magának. Úgy tervezte, ha megöregszik és gyerekei betartják az ígéretüket, 5-6 unokájával édesanyja házában él majd Szentendrén, ahol csönd van, napfény és sok zöld. Ám végül még 50 év sem adatott meg neki – de ebből közel 30-at színpadon töltött. Megdolgozott a szerencséjéért.

A Veres Pálné Gimnáziumban tanult, akárcsak Darvas Lili, akinek fiatalkori énjét játszotta Makk Károly Szerelem című filmjében. A Színművészetin Várkonyi Zoltán osztályába járt, tanárai közül Sulyok Mária istennő volt s maradt a szemében. A legendás színésznő azt mondta neki egy zamárdi nyaraláson:

„Édes lányom, ez a pálya va banque.” És valóban, ő is megtapasztalta, hogy a színészethez legalább annyi szerencse kell, mint amennyi tehetség. Persze a szerencsének elébe is lehet menni, de mindenki csak a maga módján teheti. Nóra úgy gondolta, dolgozni kell, jól és intenzíven abban a szerepben, amit adnak és akkor megtett mindent, ami rajta múlt. Fia szerint küzdő típus volt, a magánéletben és a szakmában is. Imádott próbálni és játszani.

13 évnyi Madách-tagság után – ahová Ádám Ottó igazgató személyesen hívta, miután látta Garcia Lorca Vérnász című drámájának szolnoki előadásában – a József Attila Színházba szerződött. Filmjei közül leggyakrabban Bacsó Péter Szerelmes biciklisták című moziját ismétlik, melyet még főiskolásként forgatott és olyan egykor népszerű tévésorozatokat, mint a Bors, a Vivát Benyovszky! és a Kémeri.

Mirelle Darc-nak, Faye Dunaway-nek, Carla Romanellinek és legendás régi sorozatok – A tavasz 17 pillanata, Onedin család – női főszereplőjének kölcsönözte összetéveszthetetlen altját. Aki a 70-es 80-as években volt gyerek, miatta is nézte a Cimbora című irodalmi tévéműsort, melyet évtizedekig vezetett Juhász Jácinttal.

Nem árulta el, milyen beteg


Miután felvették a főiskolára, elköltözött otthonról, de első órája előtt, reggel 7-kor mindennap ott ült az anyjánál. Aki csak egyszer, harmadéven, egy rendező vizsgadarabjában látta őt színpadon, ám diplomás színészként már nem láthatta fiát. Ugyanis ezután hamarosan tragikus fordulatot vettek az események. Családja és barátai tudták, hogy beteg, de nem beszélt betegségéről, nem akarta terhelni őket. Így az, hogy gyógyíthatatlan rákos, csak az utolsó héten derült ki számukra.

Gyerekei gyanútlanul nyaraltak, amikor kórházba került, és mire hazaértek, már az intenzív osztályon volt.

A halála előtt napon jobban lett, arról beszélt, hogy minden szuper lesz – majd másnap, 1993. augusztus 6-án, 49 éves korában örökre lehunyta a szemét.

Forrás

Hirdetés