Szerintem nincs olyan feleség, aki ne hallotta volna már a rettegett mondatot: „Bezzeg az én Anyám.”
A férjem, Laci, bálványozta az édesanyját. Marika néni egy igazi vidéki asszony volt, aki a jég hátán is megélt, öt gyereket nevelt fel tisztességben, miközben ellátta a háztájit. Laci számára ő volt a mérce. Én pedig, a városi lány, aki „csak” egy gyerekkel volt otthon GYES-en, sosem értem fel hozzá.
Aznap minden összejött. A fiamnak jött a foga, egész éjjel virrasztottunk. Reggel, miközben próbáltam ebédet főzni az anyósoméknak, a gyerek kiöntötte a kakaót a frissen felmosott kőre, a mosógép pedig elromlott. Amikor délben leültünk az asztalhoz, én már alig láttam a fáradtságtól.
A hajam kócos volt, a kötényem maszatos. Laci, aki egész délelőtt a meccset nézte a nappaliban („mert ő egész héten dolgozott”), türelmetlenül dobolt az asztalon. – Hol a kék ingem? – kérdezte hirtelen. – Délután átmegyek a Józsihoz. – A szennyesben – mondtam halkan. – Nem volt időm kimosni, elromlott a gép. Laci arca elvörösödött. – Nem volt időd? – kiabált fel, úgy, hogy a kanál is megcsörrent a tányérján. – Egész nap itthon vagy! Hogyhogy nincs időd?
És ekkor jött a tőrdöfés. – Nézz rá Anyámra! – mutatott a mellette ülő, 70 éves, csendes asszonyra. – Ő öt gyereket nevelt fel! Ötöt! Mégis mindig volt tiszta ingem, a padlóról enni lehetett, és amikor Apám hazajött a földekről, meleg vacsora várta. Soha nem panaszkodott! Te meg egyetlen gyerekkel sem bírsz el? Lusta vagy, édes lányom, ez az igazság.
A könnyek égették a szememet. Vártam, hogy Marika néni is bólogasson, hogy egyetértsen a fiával, hiszen ő tényleg egy csodaasszony volt a szememben is. De Marika néni nem bólintott. Lassan letette a kanalat. A ráncos keze megremegett, ahogy megtörölte a száját a szalvétával. – Fiam – szólalt meg halkan, de a hangjában volt valami olyan él, amitől Laci azonnal elhallgatott. – Ne hazudozz rólam.
Laci pislogott egyet. – De hát Anya, ez az igazság! Te mindent megcsináltál… – Nem – vágott közbe az anyósom keményen. – Te azt láttad, hogy mindent megcsináltam. Mert gyerek voltál. De nem láttad, mi történt este. Odafordult a fiához, és a szemébe nézett. – Nem láttad, hogy Apád minden áldott hajnalban 4-kor kelt, hogy begyújtson a sparheltba, mire ti felébredtek, hogy meleg legyen. Nem láttad, hogy amikor ti már aludtatok, Apád ott állt mellettem a konyhában, és segített pucolni a krumplit másnapra. Nem láttad, hogy ő mosta a pelenkákat a kútnál este, hogy nekem ne kelljen cipekednem, mert fájt a derekam a terhességtől.
Laci tátott szájjal hallgatta. – Apád soha nem várta el, hogy kiszolgáljam, ha látta, hogy fáradt vagyok – folytatta Marika néni, és egy könnycsepp gördült le az arcán. – Ha nem volt tiszta ing, felvett másikat. Ha nem volt kész az ebéd, szelt magának szalonnát. Mert tisztelt engem. Te nem azért láttál rendet és tisztaságot, mert én egyedül csináltam. Hanem azért, mert ketten csináltuk. Apád nélkül, fiam, beleszakadtam volna.
A szobában néma csend lett. Laci, a nagy, erős férfi, hirtelen nagyon kicsinek tűnt az asztalnál. Marika néni felém fordult, és megfogta a kezem. – Ne hagyd magad, lányom. Aki otthon van a gyerekkel, az dolgozik a legkeményebben.
Laci aznap nem ment át a Józsihoz. Ebéd után szó nélkül felállt, összeszedte a tányérokat, és beállt a mosogató elé. Én pedig leültem a kanapéra a kisfiammal, és életemben először éreztem, hogy nem vagyok egyedül. Az anyósom nemcsak a becsületemet védte meg, hanem visszaadta az igazságot a házasságunknak: a „bezzegrégen” sem volt minden tökéletes, csak a szeretet és a segítség tette azzá.
