Évek óta könyörögtem a férjemnek, hogy ne hagyja szanaszét a zoknijait a lakásban. A kanapén, a konyhapult alatt, a háló közepén, sőt egyszer még a virágcserép mögött is találtam egy magányos, gyűrött példányt. Minden alkalommal csak legyintett: „Jó lesz az ott, majd elteszem.” Csak hát ez a „majd” valahogy sosem jött el.
Egy nap végképp betelt a pohár. Vendégek jöttek vacsorára, a férjem még mindig a kanapén hagyta a legújabb „műalkotását”: egy sötétkék zoknit, amely dacosan és büszkén terpeszkedett a párnák között. Akkor eldöntöttem, hogy ma ő tanul.
Mielőtt a vendégek megérkeztek, összegyűjtöttem az egész heti zoknikészletet – volt benne szakadt, kifordított, párját vesztett, és olyan is, amelyik azt hittem, örökre eltűnt. A nappali egyik falán szépen, gondosan elrendeztem őket, mint egy modern művészeti galériában. Férjem pólójára ragasztottam egy papírt is:
„A lusta férj hagyatéka – élő installáció. Megtekinthető ma este 18:00-tól.”
Amikor a vendégek megérkeztek, még láttam a férjem magabiztos mosolyát. Aztán meglátta a „kiállítást”. A szemöldöke felszaladt, az arca elfehéredett, és még le is lassult a lélegzete.
– Ó, drágám, ne szerénykedj! – szóltam édes mosollyal. – Mivel annyira büszke vagy rájuk, hogy mindenhol otthagyod, gondoltam, a vendégek is lássák ezt a modern installációt. Egy kis kortárs művészet… tőled.
A vendégek kínos mosollyal nézegették a zoknifüggönyt, majd a férjemre pillantottak, aki ekkor már vörös volt, mint a paradicsom. Az első vendég halkan odasúgta:
– Nagyon… kifejező darabok.
A férjem pedig abban a pillanatban olyan gyorsasággal kezdte leszedni a zoknikat, mintha az élete múlna rajta. Utána még tíz percig kereste a szennyestartót, amit addig előszeretettel ignorált.
Azóta érdekes módon minden zoknija elsőre megtalálja az utat a kosárba. Nem biztos, hogy örökre dráma nélkül lesz, de legalább rájött: ha én rendezem a kiállítást, annak sosem ő lesz a sztárja… csak a témája.
És valljuk be: vannak leckék, amiket humorral könnyebb megtanulni – főleg, ha közben a fél társaság a zoknijaidat elemzi.
