Még most is rendőrök állnak annál a XVIII. kerületi lakóparknál, ahol holtan találták a világbajnok magyar kajakozót. A tragédia órákig tartó helyszínelést vont maga után, a rendőrség pedig most hivatalosan is közölte, mit tudni jelenleg Dudás Miki halálának körülményeiről.
Egész nap rendőrök a hóesésben Dudás Miki lakásánál
Ahogy arról korábban beszámoltak, a mindössze 34 éves sportoló holttestét egy XVIII. kerületi lakótömb második emeleti lakásában találták meg. A környéken élők már délelőtt észrevették, hogy az épület bejáratát lezárták, rendőrök posztoltak a hidegben, miközben a helyszínelés zajlott.
A tragédia részleteit sokáig teljes homály fedte, annyi azonban már korábban kiderült, hogy Dudás Miki egyedül tartózkodhatott otthon, csupán a kutyája volt vele.
Ismerősei aggódni kezdtek – zárszakértőt hívtak
Információk szerint a sportoló napokig nem adott életjelet magáról, ezért barátai és hozzátartozói egyre kétségbeesettebben próbálták elérni. Végül zárszakértő segítségével jutottak be a lakásba, ahol a világbajnok kajakozót már holtan találták meg.
A helyszínre érkező hatóságok hosszasan vizsgálódtak a lakásban és az épület környékén is, miközben a hírtől megrendült szerettek a ház előtt gyűltek össze.
A Bors információi szerint Dudás Miki egyedül tartózkodhatott a lakásában, amikor a tragédia történt. Úgy tudni, csupán a kutyája volt vele, más nem tartózkodott az ingatlanban.
Megszólalt a rendőrség: nincs idegenkezűségre utaló jel
A Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalos közleményt adott ki az esettel kapcsolatban. Ebben egyértelművé tették:
„Egy XVIII. kerületi lakásban 2026. január 5-én 11 óra 22 perc körül holtan találtak egy 34 éves férfit. A halálesettel összefüggésben idegenkezűség, bűncselekmény gyanúja eddig nem merült fel. A BRFK közigazgatási hatósági eljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálja a haláleset körülményeit.”
Vagyis jelen állás szerint nem történt bűncselekmény, ugyanakkor a vizsgálat tovább folytatódik.
Zokogva ölelték egymást a ház előtt
A tragédia nemcsak a sportvilágot, hanem az egész országot megrázta. Korábbi kajakostársai sorra búcsúznak tőle, a helyszínen pedig megrendítő jelenetek játszódtak le: szerettei egymásba kapaszkodva zokogtak a lakópark előtt.
Nem sokkal később megérkeztek a temetkezési intézet munkatársai, akik a délutáni órákban elszállították Dudás Miki holttestét – a helyszínelés azonban ezt követően is folytatódott.